2009. június 24., szerda

Buborékos a friss lakkozás! Mit tegyünk?


Az autófényezésnél is felmerülő problémáról van szó, de jelen esetben egy parketta és annak tulajdonosa szenvedte el a hibát.

A lakkoktól azt várjuk el (ilyen szempontból mindegy, hogy parketta vagy autó) hogy viszonylag rövid idő alatt egy kemény, kopásálló bevonatot képezzenek. Ez azonban a felhasználótól is több odafigyelést igényel, hiszen ilyenkor könnyebb hibázni, és mivel látszódó (és csillogó) rétegről van szó, minden hiba sokkal látványosabban, szembeötlően jelenik meg.

Jelen esetben a képen látható problémát az okozta, hogy az alapozó lakk felkenését követően nem várták meg a szükséges száradási időt, és a alaplakkban levő oldószernek még nem volt ideje kipárologni. Amikor a következő réteg rákerült, az tulajdonképpen lezárta a felületet, így az alulról kifelé igyekvő oldószer a felette levő lakkon keresztül tudott csak keresztülfurakodni, ami azt okozta, hogy a teljes parketta felületén viszonylag egyenletes elosztásban kis dombocskák, buborékok keletkeztek.

Megoldás: A gyári leírásban szereplő teljes száradási idő kivárása után csiszolást és tisztítást követően vigyünk fel még egy réteg lakkot a felületre. A csiszoláskor figyeljünk rá, hogy a jelentkezett hibák teljes mértékben eltűnjenek, és a felület egyenletesen és foltmentesen kerüljön megcsiszolásra. Mivel az oldószerek már eltávoztak a lakkokból, így szinte bizonyosan nem fog újra jelentkezni a probléma.

Megelőzés: Tartsuk be a gyári utasításokat, száradási időket, rétegrendeket. Lakkok esetében kérjük el az üzletben a lakk műszaki leírását, és olvassuk el, ott részletes leírást találunk a használatra.

Színes fapadló, némi problémával


Az alapötlet jó: színes padlót szeretnénk, ami hangulatában illeszkedik az általunk megálmodott lakáshoz. A megoldás is egyszerűnek látszik: első rétegnek egy színes lazúr, és utána jöhet a lakkozás. Aztán valami mégis balul sül el: a lakk kezd felperegni. Lássuk mi a baj.

A különböző alapanyagból készülő termékek nem alkalmazhatók bármilyen kombinációban. A olajos felületre nem használható viasz vagy lakk, ugyanígy a viaszra sem olaj vagy lakk. Egyszóval nem jó keverni a különböző anyagokat, ellenben az azonos bázisú termékek általában jól illeszkednek egymáshoz. Praktikus továbbá a rétegrendeket azonos márka termékeiből felépíteni, általában a tájékozódás során is minden cég a saját rétegrendjét fogja javasolni.

Honnan szerezhetünk információkat?

  • a termék leírása segíthet annak megállapításában, hogy azonos bázisú anyagokról van-e szó (viasz, olaj, oldószeres vagy vizes higítású)
  • az eladó tanácsára is támaszkodhatunk, de ne ez legyen az egyetlen támpontunk
  • ugyanígy a kivitelezők is be tudnak számolni a tapasztalataikról
  • a legtöbb cégnek a honlapján elérhetőek a termékek részletes leírásai, esetleg műszaki adatlap, felhasználási tanácsok, ötletek és tapasztalatok
  • a termék gyártója vagy hazai forgalmazója is készséggel szokott rendelkezésünkre állni és segíteni

  • A fentiek alapján már kialakul egy olyan megoldás, ami várhatóan szép és tartós is lesz. Én a magam részéről csak annyit fűznék hozzá, hogy vizes lazúrra vizes lakkot, olajosra padlóolajat, viaszosra padlóviaszt és oldószeres lazúrra oldószeres lakkot javaslok, tehát ha az összes termékhez (alapozó, lazúr, lakk) ugyanazt a higító használható, akkor valószínűleg már jó úton járunk a megoldás felé.

    2009. június 20., szombat

    A kő és a víz örök harca




    A kő és a természet harca a világ kezdete óta fennáll. Eddig mindig a természet győzött, a kő pedig repedt, morzsolódott, kopott. Amíg ez a természet lágy ölén történik, addig nincs is vele bajunk, sőt éppen ezáltal jönnek létre azok a gyönyörű képződmények, amik miatt a túristák több ezer kilométert is hajlandóak utazni. Amikor viszon a mi kerítésünk, járdánk, garázsbehajtónk, lábazatunk kezdi megadni magát a természet erejének, akkor már kevésbé vagyunk lelkesek, és sajnos a túristák sem kezdenek özönleni hozzánk.

    A nagy áttörést a szilikonok megjelenése okozta. A szilikonos impregnálás megvalósítja azt a csodát, hogy a víz nem tud bejutni a kőbe, és nem tudja azt erodálni (látványban ez azt jelenti, hogyha víz kerül a kőre, akkor az összeugrik cseppekbe és legurul), a pára azonban ki tud jönni, így a kő természetes "lélegzése" nem vész el. Ráadásul a szilikonok vegyileg egybeépülnek a kővel, így még a lekopástól sem kell félnünk. Egy rendesen impregnált kő felület 10-20 évig is kitart látható öregedés nélkül. És nyerünk vele még valamit: a tisztántartás is egyszerűbbé válik, mert függőleges felületen az eső szinte lemossa a felületet, öntisztulóvá válik.

    Alapvetően a szilikon színtelen, tehát a védelem nem látszik, csak működik, de persze lehet kapni színezett illetve lakkal kombinált verziót is, amennyiben látszódó védelmet szeretnénk létrehozni.

    Az impregnálás nagyon egyszerű (ecsettel, kefével szórással), de fontos, hogy előtte hozzuk olyan állapotra a felületet, amilyennek a következő 20 évben szeretnénk látni, mert utólag már nem lesz lehetőségünk változtatni, a szilikonos védelem rögzíti a meglevő állapotot. Én ezt ismerem.

    2009. június 17., szerda

    Penész a lakásban


    A penész megjelenéséhez nedvesség kell. Néhány példa, mi okozhatja a nedvesedést:

  • Alulról ázik a fal, mert rossz a vízszigetelés (ilyenkor a salétrom is meg szokott jelenni, a salétrom fehér, a penész sötétszürke),
  • Felül penészes a fal a sarkokban, mert hőhíd van, ami általában szigeteletlen koszorút vagy áthidalót jelez,
  • A fürdőszoba penészedik, mert nagy a pára,
  • A ház leszigetelése, vagy nyílászáró csere után jelenik meg a penész, mert nem szellőzik a lakás,
  • Könnyűszerkezetes "készház" penészesedik, mert nem szellőzik a lakás,
  • Hűvös, párás völgyekben, erdő közvetlen közelében is előfordulhat a magas páratartalom miatt.

  • Megoldás:

    Rövidtávan gyors megoldást el lehet érni penészölő spray és penészgátló falfesték alkalmazásával. A spray-vel lefújjuk a penészt jó alaposan, majd kis várakozás után egy nedves ruhával letöröljük a felületről. Ezt addig ismételjük, amíg teljesen el nem tűnik a penész a falról, majd teljes száradás után 1-2 réteg penészgátló falfestékkel lefestjük a falat.

    Tipikus hiba, hogy a penészt lecsiszolják a falról. Nagyon-nagyon-nagyon nem javaslom. Ezzel két problémát okozunk: egyrészt szétszójuk a spóráját a lakásban, és ott is lesz, ahol eddig nem volt, másrészt belélegezzük, ami bizonyos penészfajok esetében betegséget okozhat.

    Érdemes megvizsgálni a hosszútávú megoldást is, azaz megszűntetni a penészesedés kiváltó okát. Ezzel egyfelő megszűnik a penészesedés, másfelől pedig további előnyökhöz jutunk, pl. kisebb fűtésszámla (1.-es, 2.-es esetben). A 3., 4., 5-ös esetekben segíthet a gyakori szellőztetés, vagy a nyílászárókhoz rendelhető speciális szellőztető nyílás. Erdő alján patakparton sajnos semmi nem segít, viszont kárpótol a fantasztikus környezet.

    2009. június 14., vasárnap

    Festék vagy ásványvíz?


    Gyakorta hallom a vevőktől, hogy a "multiban" vásárolt beltéri falfesték nem takart, 4-5 réteg kellett mire látszott, hogy valamit kentek a falra. Szeretném felhívni a figyelmet rá, hogy ezek a 14-15 literes kiszerelésű falfestékek általában 999 forinttól 1999 forintig terjedő sávban kaphatóak. Egy másfél literes ásványvíz 100-150 forintos árban elérhető, míg ezek ízesített változata 180-250 forint között kapható. Tehát amikor 15 liter víz áráért vásárolunk 15 liter falfestéket, akkor hasznos lenne elgondolkodni, vajon mi van a dobozban, és ne csodálkozzunk, hogy nem takar, színezve foltosodik, és kenéskor lefolyik a falról. Ha igényes falfestéket szeretnénk vásárolni, akkor sajnos ennél jobban ki kell nyitnunk a pénztárcánkat. Persze csak kannára vetítve, mert 3000-4000 forint körül már alérhető olyan falfesték, amelyik 1-2 rétegben is kiválóan takar, tehát összességében semmivel nem drágább, mint a 4-5 réteget igénylő, de féláron kapható társa. Ráadásul ezzel könnyebb dolgozni.

    2009. június 12., péntek

    Mitől jó egy ecset?


    > A szőr hossza: minél hosszabb szőrű az ecset, annál lágyabb az ecsetvég, annál szebb felületet lehet vele képezni, és több festéket is tud felvenni az ecset, így ritkábban kell mártani, továbbá kevésbé fog megfolyni a festék az ecseten.

  • A szőr tömöttsége: Minél több szőr kerül az ecsetbe, minél sűrűbb, tömöttebb, annál ritkábban kell újra mártani és annál kevésbé csepeg a festék, így annál gyorsabbá és egyszerűbbé válik a festés.
  • Tops érték: Ez azt mutatja meg, hogy a szőr hány százaléka ér ki az ecset végéig. Ez rendkívül fontos mutató, hiszen valójában a festést az ecset végével végezzük. Hiába látszik tömöttnek az ecset a tövénél, ha a végére már alig jut szőr. Az igazán igényes ecsetek Tops értéke 90%
  • A szőr rögzítése: A szőrszálakat a fémgyűrű és egy ék feszíti be a helyére. Fontos, hogy a szőr és az ék beérjen a fémgyűrű második pereméig, és kellően befeszüljön, mert ez akadályozza meg a szőr kihullását a munkavégzés során.
  • A nyél minősége: A folyamatos és kényelmes munkavégzést a jól formázott és finom fogású nyél könnyíti meg a leginkább.
  • És persze annak minősége is számít, aki az ecset végét fogja... :-)
  • 2009. június 2., kedd

    Milyen kemény lesz az olajozott padló?


    Kelet-Európában bizonyos okokból kifolyólag 40 év kihagyás volt a természetes anyagok használata terén, míg ez tőlünk nyugatabbra egy folyamatos együttélést, fejlődést jelentett. Más szóval: nekik a kultúra része az olajozás, viaszolás, a generációk egymástól tanulták. Nekünk sajnos újra kell tanulni.

    A padló olajozása több előnnyel is jár: elősegítjük a fa természetes lélegzését, telítjük a fát (így pl. nem szívja magába a felmosóvizet), szép esztétikai hatást kölcsönzünk neki és könnyen takaríthatóvá tesszük a felületet. Mindezt olyan anyaggal, ami sem a környezetre sem az egészségünkre nem káros.

    Azonban a padló pont olyan kemény (vagy puha) marad, mint a kezelés előtt. Nem véletlen, hogy az olajozás, viaszolás elsősorban a keményfák felhasználása során terjedt el. A puhafákat - mint pl. a borovi vagy lucfenyő - lakkozzuk, mivel önmagukban sérülékenyek, és így szükségünk van egy kemény bevonatra a felületükön. Ilyenkor ha törődni akarunk mások és a magunk egészségével, akkor használjunk vizes lakkot.

    Olajokat, viaszokat idehaza a PNZ, a Biopin és az Auro kínálatában találunk. Vizes lakk is van több gyártónál, én a Köbert, a Balakryl Polyurexet és a Bona lakkokat ismerem.

    2009. június 1., hétfő

    Meddig bírja a lazúr?


    1-től 5 évig. Kis igénybevételnek kitett helyen esetleg tovább, ha tényleg jó minőségű és a kivitelezés is megfelelő volt. Min múlik a tartósság?

    • a termék minőségén, olcsó anyagtól ne várjunk csodát
    • a felhordás minőségén, betartottuk-e az előírásokat, elegendő réteget vittünk-e fel
    • a kezelt fa tartósságán, minőségén, talán érthető, hogy egy puha lucfenyő nem bírja úgy a strapát, mint egy kemény tölgy
    • az igénybevételen: nem mindegy, hogy mennyire éri az időjárás és a napsütés, esetleg mennyire koptatjuk